Kosztolányi Dezső

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig játszani,
Akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú -hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Utolsó versek

5

A végtelen nagy éjszakába mégysz,
midőn a lámpák fényük gyéren adják,
te ellesed az alvók gondolatját,
mitől nehéz lesz a szív és az ész;
bolygasz magadba, társaid az árnyak
s reggelre arcod krétaszínű, sápadt,
örvénybe ránt le sok bús titok,
mi mákonyával már elbódított;
setét sikátoron futsz ködbe,
hol legnagyobb a fojtó némaság,
s kitárva gyenge karjaid, hörögve
átöleled a téli éjszakát. 

6

Még mostan is szeretlek,
de úgy mint egy halottat.
Kihamvadt gyenge lelked
álomba néha von csak.

És hidd, te is szeretsz még
én egykori szerelmem,
ha meggyújtod régi emlék
sírmécsit a szívedben.

Nézünk egymásra még mi,
de ajkaink dadognak…
Mit is lehet beszélni
két ily hideg halottnak?

Érzés

Ha van, akit jobban szeretsz magadnál,
úgy, hogy te néki mindent odaadnál,
a boldogságot is, nem kérve hálát,
mért óhajtod, hogy ne is legyen,
mért nem mered kívánni halálát?
S eltűnsz előle, hagyod, hogy elutazzék,
beletörődsz abba, hogy ne is lásd, mint
nem óhajtod néki amit magadnak, a
legnagyobb jót, a békét s a megsemmisülést -
nem tudsz felőle, csak szereted.